A hétvégén meglátogattam a szüleimet. Vasárnap, elhagyatott buszmegálló a telepen. Időben érkezem.
Egy napszemüveges srác rámköszön. - Te is a szentesi buszra vársz? Mire én: - Igen, még van időnk. Lehuppanok a padra, ő hátrébb dohányzik, én élvezem a napsütést és a telefonommal bíbelődök. Ő az időjárásról beszélget. Időbe telt, mire rájöttem, hogy velem. Látszik a bizonytalanság. A buszra tereli a szót, meg hogy majd Pest felé. Jelzem, hogy én is. Fel sem szálltunk még, útbaigazítást kér a ferihegyi reptér felé. (Azt pont vágom, Vecsés felé van. 200E a KöKitől.). A buszon mellém ül, hogy magyarázzam el. Fekete nadrág, akkor még nem sejtettem, hogy ünneplős, laza széldzseki, sebes kezek. Alig tudok nem rákérdezni. Telik az idő, már a taxis lehetőségeket is kiveséztük. - Persze, a Főtaxit ajánlom, mert abban sok az egyforma szám, megbízhatók. (Hogy honnan tudom? Éppen onnan.) Hirtelen bemutatkozik, kézfogásom erőtlen, pedig csak a sebeket kerülöm. Furák. Beszélgetünk tovább. Általános iskolás kora óra nem járt a fővárosban, most 41. A barátnőjéért megy, kapott vízumot. A lány orosz. Neten ismerkednek hónapok óta, még nem találkoztak. Egy bútorboltban eladó - ha jól fordította a gép, merthogy angolul ír a lány, a fiú magyarul, a közös nyelv a szótárban lapul. Rávilágítok, hogy ez bátor, bár akkor még nem tudom, hogy rögtön 3 hónapig marad. Kívánok sok sikert.
Beért a busz, a srác még keresi a társaságom, aztán rágyújt egy cigire, Pestig úgysem lehet majd, jegyzi meg. Közben bent áll egy másik, nekem fel sem tűnt, hogy gyorsjárat, csak amikor leugrott róla a sofőr. Megvárom, egy próbát megér. Tényleg az. A fiú sehol, nem szólhatok neki, hogy ezzel is eljut. Valahogy nem is bánom, mindenem keresztben volt mellette, mintha csak egy vámpír lenne. A buszon előveszem a kézfertőtlenítőt és azon gondolkozom, hogy szöktessem meg a lányt, ha más fogadja majd, mint amit a levelek alapján remélt...

Megosztás a facebookon